MotoGP: jövő szeptemberben lesz magyar világbajnoki futam
megosztás a facebook-on
A Sávoly mellé tervezett Balatonringet kivitelező SEDESA csoport elnöke szerint várhatóan 2010 szeptemberének utolsó előtti vasárnapján kerül sor az első gyorsaságimotoros-világbajnoki futamra a pályán.
Vicente Cotino Escriva, a kivitelező cégcsoport elnöke az MTI-nek azt is elárulta, hogy eddig hatmilliárd forintot költöttek a beruházásra.
„A beruházás teljes költsége megközelítőleg kilencvenmillió euró lesz, ebből negyvenmilliót a Magyar Fejlesztési Bank fedez. A hitelfelvétel tárgyalási folyamata jelenleg is zajlik, szeptember 1-re kell aláírni a szerződést – fogalmazott Cotino Escriva. – Eddig mintegy hatmilliárd forintot költöttünk a beruházásra, az első fázison vagyunk túl, és megközelítőleg a munkálatok összességének mintegy tíz százalékát végeztük el.”
Cotino Escriva kifejtette, hogy a 2007-es világbajnokság utolsó versenyén, a valenciai vb-futamon körvonalazódott a Balatonring megépítésének terve. Eredetileg úgy tervezték, hogy 2009 szeptemberében már megrendezhetik a Magyar Nagydíjat, ám ez végül nem valósult meg.
„Sajnos a körülmények, a területvásárlás, a különböző engedélyek nem tették lehetővé, hogy már az idén verseny legyen a Balatonringen. Ezért fel kellett függesztenünk az építkezést, így csak egy évvel később kerülhet sor az első vébéfutamra a Baltonringen” – nyilatkozott Escriva.
A Sedesa elnöke elmondta, hogy a világbajnokság jogtulajdonosa, a Dorna július végén teszi közzé a 2010-es vb menetrendjét, s ebben már pontos dátummal szerepel majd a jövő évi Magyar Nagydíj. Szeptember utolsó előtti vasárnapja 19-ére esik.
Arra a kérdésre, hogy korábban felvetődött, már jövő tavasszal lehet futam a Sávoly melletti pályán, a Sedesa elnöke így válaszolt: „Lehetőségként a május is szóba került. A Dorna előjegyzésében azonban első futamként mindig is a szeptemberi dátum szerepelt. A projekt megvalósításához legalább tíz-tizenegy hónapra van szükségünk, ezért jövőre csak szeptemberben lehet verseny a Balatonringen. A későbbiekben természetesen majd más időpont is elképzelhető lesz.”
A szervezők szerint a magyarországi viadalra akár 110-140 ezer néző is ellátogathat a helyszínre, míg a tv-közvetítések által közel kétszáz ország több mint 300 millió háztartásában követhetik nyomon a Balatonringen megrendezendő versenyt, ami erősítheti Magyarország ismertségét a világban és felkeltheti az érdeklődést a külföldi turisták részéről.
Egy-egy jól sikerült motoros vb-futam kapcsán a résztvevők, a csapattagok és a szurkolók helyszínenként közel 80 millió eurót költenek el, ezért – megfelelő szervezés esetén – az idegenforgalmi bevételek is jelentősen növekedhetnek. MTI