“B” kategóriával vezethető modellek

2012-02-23 | salamon

2012-es évjáratú 125 ccm  modelleket megtekintheti a képre kattintva!

December 1-től félnapos továbbképzés után bárki vezethet legfeljebb százhuszonöt köbcentis robogót, illetve motorkerékpárt, akinek érvényes autós jogosítványa van. A döntés jelentősen megváltoztatja a járművezető-képzést, előnyeit pedig remélhetőleg hamarosan minden közlekedő, autósok és motorosok egyaránt érzékelni fogják.
A rendelet szövegéből látható, hogy a B125 kampány eredeti céljával azonos megoldás született, hiszen az autós jogosítvány megszerzésével még nem jár automatikusan az A1 kategóriás motorkerékpár-vezetői engedély. A jogszabályban előírt, ötórás képzés pontos költségeit ugyan egyelőre nem ismerjük, de mostantól ismét rendszeresen foglalkozunk majd az üggyel, hogy kiderüljön, pontosan milyen feltételek mellett élhetnek majd az autósok az új lehetőséggel.

A szaktárca módosította a közúti járművezetők képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletet, az új előírások 2011. december 1-jével hatályba léptek. Ezek egyikeként a minisztérium az érvényes B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező járművezetők számára egyszerűsített képzési és vizsgáztatási eljárást vezet be az A1 kategóriájú (legfeljebb 125 cm3 hengerűrtartalmú és 11 KW motorteljesítményt meg nem haladó), kétkerekű motorkerékpár vezetéséhez szükséges A1 jogosítvány megszerzéséhez. Az elméleti oktatás kötelező óraszáma ebben az esetben három, a járművezetési gyakorlaté két óra, a képzés tehát akár egyetlen délután alatt is elvégezhető. Ezt követően az elméleti vizsga mellett egy összességében 50 perces járműkezelési és forgalmi vizsgán kell a kismotorral való biztonságos közlekedésre alkalmasságot bizonyítani. Ezzel a megoldással a vizsgázó felfrissítheti ismereteit és igazolhatja vezetéstechnikai jártasságát. Így B kategóriás vezetői engedély birtokában a közlekedésbiztonsági szempontok figyelembe vétele mellett, a korábbinál jelentősen kisebb időigénnyel és költséggel szerezhető meg a kérdéses járműkategóriára szóló jogosítvány.

Forrás:  Totalcar

Kérdezzhetsz a Facebook-on is!

2012-01-21 | salamon

Ismerőseink , barátaink az aktuális akcióinkról

újdonságainkról,rendezvényeinkről kaphatnak friss információkat!
Csatlakozz te is! 🙂


Cross modell 2013!

2011-10-22 | salamon

Rendelhetők már a 2012 modellek!
Honda CR-F 2013
Yamaha YZ-F 2013
Suzuki RM-Z 2013
Ktm 2013
Kawasaki KX-F 2013
Árak és info:

Salamon Motor
Márkakereskedés és szerviz

9400 Sopron, Győri u. 42.
Telefon: (99) 524-208
Telefax: (99) 524-209

Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 9-17 h     Szombat: 9-12

Ebédidő hétköznap: 12-13 h

E-mail: info@salamonmotor.hu

Willkommen bei Salamon Motor!

Moto-cross modelle 2013 !

Die ersten  2013 er Honda CR-F, Yamaha YZ-F, Kawasaki KX-F, KTM, Suzuki RM-Z   Modelle sind

schon liefernbahr!

Preise und info:

Salamon Motor
9400 Sopron, Győri u. 42.
Telefon:00 36 99 524-208
Telefax: 00 36 99 524-209

mobil: 0036-70-272-55-44

Öffnungszeiten:

  • Montag – Freitag: 9:00 – 17:00
  • Mittags pause: 12:00 – 13:00
  • Samstag: 9:00 – 12:00

Yamaha Grizzly 300

2011-09-29 | salamon

Amikor munkája van, helyezze bizalmát a robusztus, sokoldalú Grizzly 300 quadba. A motorja nagyszerű nyomatékot és vonóerőt biztosít egy kompakt, jól irányítható quad formájában, amely otthon érzi magát a füves síkságokon és a dombos terepeken egyaránt.

A gyakorlatias stílusú Grizzly 300 quadot a kivételes teljesítményre hegyezték ki. Az egyszerűsített, magas és alacsony fokozattal felszerelt automata sebességváltónak köszönhetően nincs szükség tengelykapcsolóra és fokozatváltásra, a felfüggesztés pedig stabilan a talajon tartja a quadot.

Ha ehhez még hozzávesszük a kényelmes, széles ülést és a szerszámok szállítására kiválóan alkalmas tárolórekeszeket, olyan quadot kap, amely birtokában azzal foglalkozhat, amivel kell: az elvégzendő feladattal.

Grizzly 300
Motor
Motor típusa Egyhengeres, folyadékhűtéses, 4 ütemű, SOHC, 4 szelepes
Lökettérfogat 287cc
Furat x löket 75,0 mm x 65,0 mm
Kompresszióviszony 8.6 : 1
Kenési rendszer Nedves karter
Üzemanyagrendszer Carburettor CVK32
Gyújtás CDI
Indítás Elektromos
Váltó Automata CVT, L/H/N/R
Drive system 2 kerék hajtású
Kihajtás Kardán
Alváz
Első felfüggesztés Független dupla villás, 151 mm stroke
Hátsó felfüggesztés Lengőkaros, 141 mm stroke
Első fék Kettős hidraulikus tárcsafék
Hátsó fék Hidraulikus tárcsafék
Első gumik AT22x7-10
Hátsó gumik AT22x10-9
Méretek
Teljes hossz 1 895 mm
Teljes szélesség 1 069 mm
Teljes magasság 1 124 mm
Ülésmagasság 794 mm
Tengelytáv 1 199 mm
Minimális hasmagasság 136 mm
Feltöltött tömeg (olajjal és üzemanyaggal) 232 kg
Min. fordulósugár 3.15 m
Üzemanyagtank kapacitása 10.7 liter
Olajtank kapacitása 1.4 liter
Terhelési határértékek
Első rakodófelület 20 kg
Hátsó rakodófelület 45 kg
További részletek: http://www.yamaha-motor.hu/hu/products/atv/utility/yfm300.aspx

Gyere és cross-motorod felkészítjük a 2012-es szezonra!

2011-09-29 | salamon

Az akció 2011.11.01-2012.01.31-ig tart.

Legyen szó:

-szelepellenőrzésről

-olaj cseréről

-láncszett cseréről

– himbarendszer tisztításról, kenésről

– fékbetétek cseréjéről

– teleszkóp javításról

– komplett karbantartásról

abban az esetben kérjen ajánlatot az elérhetőségünk egyikén.

Részletek később…

Április 17-én Zalaszentgróton voltunk!

2011-04-12 | salamon

*Márkó a Pittel-kitartásból jeles!

Lezajlott vasárnap 17-én Zalaszentgróton a tréning.

Ebben az évben most az időjárás is tökéletes volt egy jó motorozáshoz.

A délelőtti edzésen még portalanított pályán tudtunk motorozni ami viszont délutánra a napnak köszönhetően teljesen felszáradt.

Az évben a harmadik edzés is lezajlott komoly bukás és sérülés nélkül.

* azért jó az “öreg” a háznál:))

Köszönet a pálya tulajdonosának az előkészített pályáért, valamint Éder Úr képeiért!

Remélhetőleg a résztvevőknek tetszett a vasárnapi tréning.

Jó volt motorozni egy ilyen pályán ami régebben a motocross egyik fontos helyszíne volt. Örülünk, hogy ismét van aki rendben tartja és rendez rajt versenyeket is.

Következő tréning előkészítés alatt, részletek később…


További képek letölthetők …http://sportmotor.hu/motoros_kepek/cross/?dr=52198


Elektromos Yamaha motor EC-03 2011′

2011-04-04 | salamon

A Yamaha  EC-03 a Yamaha cég eddigi legkörnyezetkímélőbb járműve a japán cég bejelentése szerint. Ha hat órán át töltjük egy háztartási konnektorról, 43 kilométer távot lehet megtenni vele. Ugyanannyi költséggel ötször akkora távot tesz meg, mint egy hagyományos benzinmotoros jármű. Környezetbarát konstrukció: a lakásban is tartható, nem csöpög belőle a benzin, és mint ahogy az minden más villanymoped velejárója, nem bocsát ki szén-dioxidot. A Yamaha EC-03 Sanyo Electic lítium akkumulátorral üzemel. A váza könnyű alumíniumötvözet, így a közlekedés az elektromos robogóval praktikusnak és kényelmesnek ígérkezik.

Lezajlott a nagykanizsai tréning…

2011-03-28 | salamon

Az időjárás kegyes volt a motorosokkal és tökéletes feltételekkel lezajlott a tréning.

Köszönjük a részvételt.

A linkre klikkelve képek és beszámolót olvashat!

http://www.salamonmotor.hu/cross-suli/

Suzuki RMZ450 2011′ modell!

2010-11-27 | salamon

Megérkezett az új Suzuki 450-es üzletünkbe!

Az új tulajdonos nagy örömmel vette át.

Sok sikert hozzá!

HondaKawasakiKTMSuzukiYamaha